Beyoncé, Jay-Z

Beyoncé és Jay-Z közös turnéra indul?

Dávid Kovács Koncert Leave a Comment

Sokáig csak pletykaként merült fel évről-évre, hogy jöhet egy második etapja Beyoncé és Jay-Z közös turnéjának, a 2014-es On The Run Tournak, az utóbbi napokban azonban már kézzelfogható, félhivatalos jelei is vannak a folytatásnak. 

Először február végén merült fel komolyabban a turné vagy legalább egy koncert lehetősége, amikor a brit és az amerikai Ticketmaster oldalán is kidobta a kereső Beyoncé és Jay-Z nevét, tegnap viszont már ennél is több szivárgott ki, hiszen ugyancsak az amerikai Ticketmasterre már egy konkrét időponttal, illetve az On The Run Tour 2 névvel került ki egy koncertdátum, sőt egy event formájában Beyoncé Facebook-oldalán is megjelent ugyanez.

Ezek után nem sokkal mindkét helyről törölték az egyébként július 30-ra, a philadelphiai Lincoln Financial Fieldre szóló eseményt, de most már gyakorlatilag biztosra vehető, hogy folytatódik 2018-ban a közös turné, mely a brit Ticketmasterből kiindulva valószínűleg Európát is érinteni fogja. 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *