Swedish House Mafia Ultra 2018

A Swedish House Mafia újra összeállt az Ultra Miami 2018-on

Dávid Kovács Fesztivál Leave a Comment

Magyar idő szerint ma hajnalban újra együtt lépett fel a miami Ultra Music Festivalon a Steve Angello, Axwell és Sebastian Ingrosso alkotta trió, a Swedish House Mafia. 2013 óta ez volt az első alkalom, hogy összeálltak, de nagyon úgy tűnik, hogy nem az utolsó. 

Az elmúlt hétvégén rendezték meg az elektronikus zene egyik legnagyobb ünnepét, a miami Ultra Music Festivalt, mely idén ünnepelte 20. születésnapját, így várható volt, hogy készülnek valamilyen nagy durranással a szervezők, a várakozást tetézve ráadásul még be is hype-olták a közönséget az “expect the unexpected” jelszóval. Innentől kezdve gyakorlatilag le lehetett szűkíteni a lehetőséget a Daft Punkra és a Swedish House Mafiára, utóbbi pedig be is jött.

A svéd hármas zárta a fesztivált, természetesen hatalmas show-val, aminek viszont a rajongók igazán örülhetnek, hogy Axwell kijelentette, ezúttal már életük végéig együtt maradnak, így tehát a világkörüli turné is garantált. Hogy ez még idén megvalósul-e, az egyelőre rejtély, de 2019-ben már mindenképpen számíthatunk rájuk akár valamelyik nagyobb hazai fesztiválon is.

Forrás: We Rave You
Fotó: Alive Coverage

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *